Könyvesbolt

A következő könyv, amit érdekesnek talált, kissé eltért a korábban kiválasztott könyvektől. Középkori kínzások, erre valóban nem számított, de azért belelapoz, és egy két mondatot el-elolvasgat. Majd visszateszi a helyére, és új kötetek keresésre indul. Közben persze észre veszi, hogy Nebiros újra elveszi az előbbi olvasmányt. Kicsit eltöpreng, majd eszébe jut, hogy talán ajándékba lesz valakinek. De vajon ki lehet ennyire szadista hajlamú? Teszi fel magának a kérdést, majd a gondolatai elszakadnak az előbbi témától, amikor meglát egy könyvet. Csak egyszer olvasta, de akkor máris beleszeretett. Stoker Drakulájáról van szó. Lassan odasétál, majd nagyon óvatosan a kezébe veszi a könyvet. Nem tudja, hogy hogyan került a történelmi kötetek közé, de ez most a legkevésbé sem érdekli. Most már nem számít sem Caesar, sem pedig Hendrix. Emily úgy érezte, mintha elemelkedne a földről, és az éterben lebegne. Most semmi nem tudná elrontani a kedvét. Kicsit túlzásnak látszhat ez a megszállott rajongás egy könyv iránt, de hát ez van.
- Régi sírhelyek? Az nem túl vidám téma. - jegyzi meg mosolyogva. – És milyen régiek? –kérdez újra. Nagyon szereti a történelmet, emiatt nagybátyjával rengeteget veszekedtek. Bár nincs nagyon olyan dolog, amibe bele ne kötne.
- Értem- motyogja, mint aki hirtelen megvilágosodott. Különleges név az biztos, és úgy tűnik a viselője sem átlagos.– Amúgy itt élsz az országban?- érdeklődik. Sokan vannak, akik rengeteget utaznak, csak hogy tanuljanak. Végül is Washington államban sok nagyon jó egyetem van. Ha ő tovább tanul egész biztos, hogy a Bolognai egyetemre megy majd, esetleg Cambrgibe-re. De az még messze van.
//Semmi baj //

Már biztos vagyok benne, hogy Emily nem fog megsérülni, de még mindig figyelek rá. Nem tudom miért, talán azzal keltette fel az érdeklődésemet, hogy mennyire szélsőséges az ízlése a könyvek terén. Először Jimmy Hendrix, utána Caesar életrajza, és még mindig nincs vége a sornak. A harmadik, amit elkap, engem nagyon meglep, "lakótársamból" pedig elégedett dorombolást vált ki. Még életemben nem láttam lányt, akit ennyire érdekelnének a kínzási módszerek. Akarom mondani élőt nem, Volterrában persze ott van a két lábon járó kriptaszökevény készlet, akik szadismus diplomát is szereztek időközben, szóval ott azért nem olyan egetverően nehéz feladat találni ilyeneket. Persze, mielőtt még nagyon bele élném magamat a dologba, a lány egy kép láttán ilyedten teszi vissza a könyvet a helyére. Miközben a hölgyike tovább kérdez, több sem kell nekem, azonnal a kezembe kaparintom a könyvet. Tökéletes ajándék lesz Jane kisaszonynak, ha azt akarom, hogy egy időre fogja be a száját.
~ Meg a kib***ott francokat! Ha már egyszer ilyen kivételesen nem leprás iromány kerül a közelembe, nincs az a Csodaországban élő Koskácfülűnyúl növendék Szarjankó, aki miatt hanlandó lennék én átengedni azt a nehézbombázó sárgaságnak! - vagyis lefordítva, magának követeli a kínzásos könyvet Marchosia. Vele nem érdemes vitatkozni, vagy még a végén szegény lány látná a kárát vacsoraként. Nincs mit tenni alapon a könyvet hozzácsapom az eddig kiválasztott rajzokkal telezsúfolt történelmi könyv mellé, bár sanda gyanúm van, hogy egyedi illusztrációk is lesznek majd még benne.
- Majdnem, művészet-történetet tanulok az egyetemen, ahhoz kell az anyag. A mostani feladat a régi sírhelyek tanulmányozása, és egy egyedi alkotása. Ilyenben rengeteget tudnak segíteni a történelmi könyvek, mivel elárulják, egy korban melyik volt a kedvelt mintázat és alak... - fejtem ki bővebben, hogy legyen min rágódnia, amíg én kicsit tovább fogom lesegetni az írásokat. Jó pár könyv van még itt, ráadásul olyan ritkán jutok valódi műremekekhez, nem is hittem volna, hogy egy ilyen helyen sikerül akárcsak egyre is ráakadnom.
Közben nem tudom nem észrevenni, hogy Emily mennyire fennakadt a nevem hallatán. Jól van, nem túl gyakori, ráadásul nem is éppen a legjobbat jelenti, de szerintem kevés olyan ember van, aki ismeri a Nebiros vagy akár a Marchosia jelentését és értelmét. Aro az egyetlen, aki ezt nem találta fa humornak, bár neki sem sikerült még rájönnie, miért is váalsztotta magának másik felem a Marchosiát. Az ember azt hinné, minimum a sátánt választja, de nem, neki ez kellett...
- Érdekes név, igaz? Édesanyám japán volt, ő választotta nekem... - fűzök hozzá egy kis magyarázatot, hátha végre sikerül betájolnia valamennyire.

//Bocsi, nem volt netem//

-Köszönöm- Szólal meg amikor a srác leveszi neki a könyvet, elmosolyodik, és arcán már nyoma sincs a kezdeti döbbenetnek. Barátságosan, és immár alaposabban szemügyre veszi a fiút. Magas, fekete haja van, és tele mindenféle szögecses kiegészítővel. A szemei vörösek. Ez egy újabb kérdést indít el benne, de csak vállat von, mit egy a saját gondolataira. Őt aztán nem zavarja mások stílusa amíg eltudnak beszélgetni. Odasétál a földön fekvő Jimmy Hendrix könyvhez, és a másik kötettel együtt magához szorítja, és tovább kezd el nézelődni. A kérdéseire intézett válaszokat figyelmesen hallgatja. Éppen nyúl az egyik bőrkötetes könyvért, amikor ez első felelet elhangzik. Mosolyogva fordul a fiú felé, hogy aztán újabb kérdésekkel bombázhassa tovább.
-Anyagot? Mihez? Talán író vagy?- Buggyannak ki belőle a gondolatok. Lehet hogy idegesítő az állandó kíváncsisága, és nem akarja zavarni a fiút. Aki láthatóan idősebb mint ő. Homlok ráncolva pillant az előbbi könyvre amit eredetileg célba vett. Óvatosan belepillant, és szórakozottan lapozgatni kezdi, majd egy igen-igen véres kép láttán megdermed, és csodálkozva kezdi bámulni a megdöbbentő részletességgel kidolgozott képet. Vissza lapoz az elejére, elolvassa a címet. Hát persze. A középkori Kínzások. Megint szemügyre veszi a könyvet, majd becsukja, és visszarakja a helyére.
-Örülök Nebiros.- Mondja, mikor kezet fognak. Nem igazán tudja mit jelent a név, de azért nem nehéz megjegyezni, és arcot kötni hozzá. Az ilyesmivel mindig is gondjai voltak, és került is miatta bajba jó párszor. De ez most nem fog előfordulni.

Mikor a lány megfordult, végre esélyem nyílt jobban is megfigyelni. Szemem sokkal élesebb, mint az övé, így láthattam, hogy akkora karcolás nincs a bőrén, ami képes lenne vérezni. Csak egy kicsit lesúrolta magát és valószínűleg holnapra egy szép nagy foltja is lesz. De szerintem mindkettőnk legnagyobb örömére vér egy csepp sem. Így végre mertem rendesen lélegezni, anélkül, hogy csak imitálnám. Most már nem volt esélye, hogy bántsam őt.
Végül kicsit jobban megnéztem külsőre is a hölgyet, hiszen eddig csak a sebére pillantottam. A haja egészen világosszőke volt, szinte már hidrogén, de abból a természetes fajtából. Elég alacsony, ráadásul törékeny fajta, kék szemekkel, amelyek eléggé ijedtnek tűntek, ahogy rám pillantott. Nem is csodálom, "kedvenc" lakótársam ízlésé a legtöbbeknek túlságosan is erős késztetést jelent, hogy kerüljenek a másik oldalra. Persze azért a drága barátaim már megszokták.
Csak kinyögi, hogy melyik könyvet is akarja megkapni, és egy mosoly kíséretében fél pillanat alatt a kezébe ejtem a hőn áhított kötetet. Remélem ez lefoglalja egy időre, és nem fog újabb magánakcióba kezdeni. Közben persze én is elkezdtem fixírozni a polcot, de a legtöbb könyv csak új kiadás, nincs benne semmi eredeti. Azért csak találok pár jobban hangzó címűt is, közben pedig a lány kérdéseire is felelgetni kezdek.
- Nem, csak átutazóban vagyok itt, anyagott gyűjtök. - válaszolok tömören, újra elsütve azt az alibit, amit az elmúlt pár évtizedben mindig felhasználok, ha gyors hazugság kell. Most is hatott, a kiscsaj annyira beveszi, hogy még a nevét is elárulja. Emily. Átlagos név, kedvességre és vidámságra utal. - Örülök, hogy megismerhetlek, Nebiros Dreger vagyok. - mutatkozom be, miközben kezet rázok vele. Mázli, hogy a kesztyűk is az extrém kiegészítők közé tartoznak, mert most is van rajtam egy pár. Így legalább Emily nem érzékeli, milyen hűvös is a bőröm.

Az ötlet, hogy eléri a könyvet úgy látszik hamvába hal. A küzdelmet elvesztette, de vannak hősi sérülések. Illetve csak egy kis vörös folt a homlokán. Ekkor valaki megszólítja a háta mögött. Mosolyogva fordul meg, hogy aztán kicsit megdöbbenjen. A srác magas volt, tehát az alap képességei megvoltak, hogy leszedje a hőn áhított könyvet. Ezt pár pillanat alatt felismerte, ezért gyorsan rendezte vonásait, és újra elmosolyodott. Nem számít hogy az illető szegecses karkötőket, nyakláncot, sőt talán még piercinget is visel. A lényeg a cél és a könyv elérése a fontos.
-Róma első embere lenne az. – motyogja halkan, és rábök egy elég megtermett fehér könyvre. Ha a srác leveszi, Emily meg fogja köszönni, és megpróbál valami beszélgetés félét kezdeményezni.
-Te itt laksz? Mármint Port Angelesben? –Próbál valami egyszerű kérdéssel kezdeni. Ismeri magát és tudja, hogy nem fog túl sokat beszélni, de azért szeretné megismerni a hős lovagot, aki segített leszedni neki egy könyvet.
-Ja, amúgy a nevem Emily Walpole. – Jut eszébe, hogy még be sem mutatkozott. Mikor kimondja a nevét, kézfogásra nyújtja a kezét. Arcára visszakúszik a szokásos mosolya. Majd ha kezet ráztak, pár lépést araszol az egyik jobb oldalán lévő polchoz, és elkezdi tanulmányozni a számára elérhető könyveket. Hogy még egyszer végig szenvedje azt, amit ez elmúlt 10 -15 percben elkövetett, köszöni szépen nem kér belőle.

~Ha már itt vagyok miért is ne? - igen, ez volt az az alapötlet, amivel rávettem magamat, hogy megemeljen a fenekem és besétáljak egy könyvesboltba. Régen nem olvastam már friss, amerikai könyvet, Volterrában általában csak az olaszokat lehet kapni, nekem pedig nagyon ciki lenne, ha elfelejteném az anyanyelvemet. Bár, akkor talán többet nem kellene megértenem, mit is kiabál éppen egy nem kívánt vendég valahol az agyam mélyén.
~Még KO-t sem kaptál, máris álmodozol, pincsi? Nincs az a rohadt alku, ami miatt én hajlandó lennék kicuccolni erről a lepratelepről. - rombolta le minden egyes megmaradt ábrándomat és vette el komolyan a kedvem a folytatástól az épületen belül. Végül azonban egy nagy levegőt véve beléptem és rávettem magamat, hogy körül is nézzek. Az eladó nem mondom érdekesen nézett a sok szegecs kiegészítőre, ami kb. annyira csillogott, mint a bőröm a lámpafényben, de ez nem különösebben érdekelt.
Azonnal bevetettem magam a regények közé, és próbáltam keresni egyet is, ami kicsit lefoglalja a fnatáziámat. Találtam pár érdekes kötetet a történelmi résznél, és egy kifejezetten fura példányát is a nagy családok családfáinak. Ez utóbbi magára vonta a figyelmemet, mit ne mondjak, egyes részei hosszabbak voltak, mint Aro családfája, pedig az se piskóta a maga 300 évével. Kész szerencse, hogy vele véget ért, különben most nézhetnék Volterrában egy kilométer hosszú példányt, amelyre Marchosia örömmel gyakorolná a falfirka tudását.
Közben elérem azt a sort, ahol a történelmi könyvek vannak, és elég érdekes műsorban lesz részem. Egy kis szöszi éppen mjd fél méteres ugrásokkal próbál elérni egy könyvet a felső polcról. Annyira szórakoztató a szerencsétlenkedése, hogy nem vagyok messze egy jó kis nevetéstől. Végül csak erőt veszek magamon, és mellé sétálok. Ráérősen lekapok egy könyvet, és nézegetni kezdem, miközben rá pillantok:
-Melyiket akarod elérni?- teszem fel a kérdést segítőkészen, hiszen ha így folytatja tovább, itt vér fog folyni, és magamat ismerve nem is kevés.

Nagyobb baleset nélkül eljutott a Port Angelesi könyvesboltba. Nagybátyja hozta el, mivel neki dolga volt, de haza már egyedül kell jutnia. Ahogy kiszáll a Ford 1972-es modelljéből, pár lépést tesz a bejárat felé, majd elégedetten beszívta a levegőt, és gyorsan benyitott a boltba.
-Jó napot- Köszönt az eladónak, és útját azonnal az életrajzi könyvek feliratú polc felé vette. A sor legvégén, egy hatalmas kupac, piramisba rakott könyveket látott, tehát arra felé indult. Mikor odaért, lmegpillantott egy gyönyörű, díszkiadású Jimmy Hendix kötetet. Persze hogy legalul volt. Lehajolt, és megpróbálta kihúzni a könyvet a kupac alól, de nem sikerült. Második és harmadik próbálkozás után végül célt ért, és a kezében tarthatta a könyvet. Miután persze összepakolta a rumlit, amit azzal okozott, hogy leborította a kupacot.
Később, a történelmi könyvek felé lépegetett, és megint talált egy könyvet ,ami ismét a „ tökéletes példányok” soraiba tartozott, tehát igen érdekes címe volt. Csak megint az elhelyezéssel volt a probléma. A könyv ugyanis a legfelső polcon volt. Körbe pillantott, de nem volt a közelben sehol egy sámli, vagy létra szerűség. Tehát hiába nyújtózkodott, nem sikerült leszednie. Fenyegetőn összehúzta a szemét. Ha harc, hát legyen harc. Néha nagyon bele tudja lovallni ,agát bizonyos helyzetekbe. Gyorsan körbenézett, majd a szemközti polchoz hátrált. A Jommy Hendrix kötetet lerakta a földre. Érezte, hogy kétkezes műveletnek néz elébe. Nekifutásból megpróbált felugrani. Az ugrás sikerült is, csak nem úgy ahogy azt Emily eltervezte. Egyenesen neki rohant a polcnak, ami azonban volt olyan szívós fajta, hogy nem dőlt el, de a homlokát azt sikeresen beverte a lány. Megdörzsölte a fájós részt, és megint hátrálni kezdett. És nem csalódott ,mivel a könyv még mindig a helyén volt. Ez már háború. És megint elkezdett nyújtózkodni, hogy elérje.

Csak akkor válaszolt a kérdésemre mikor beszálltunk a kocsiban, látszott rajta, hogy ez nem az ő stílusa, de hát nekem ez jutott. Nem mondtam inkább semmit sem, csak magamban mosolyogtam rajta, már kezdem ezt is megszokni, szóval ezzel sincsen semmi probléma, mindenki furcsán néz rám, ezzel a kocsival. De hát Istenem tényleg úgy néz ki, mint akinek mindjárt kigurulnak a kerekei alóla.

- Akkor gyorsan tanulsz! - Rávigyorodtam, nekem ez soha életemben nem menne és nem idő alatt, de engem inkább hagyjuk ki ebből...

- Ne aggódj, erre konkrétan nem is gondoltam. - Mondtam az első felére, de a másodikra már csak annyit bírtam kinyögni, hogy: - Oh...! Értem.

Az út nagy részét csöndben tettük meg nem beszéltünk igazán sokat, jó csendestársnak bizonyult nekem. Csak akkor szóltunk egymáshoz mikor kiszállt a kocsiból és megköszönte a fuvart aztán pedig úgy tűnt el, mintha ott sem lett volna.

Elindultam ez erdő szélénél, hátha úgy hamarabb haza érek.

// Én köszönöm //

Megráztam a fejemet.

- Nem gond. – mosolyogtam rá. Szinte dúdolva mentem végig az utcán miközben követtem sheryll-t a kocsihoz. Nem mondom, jó régi, de mivel haza visz egy szót sem szóltam. Mikor már bent ültünk csak akkor válaszoltam a kérdésére.

- Háromszor láttam, utána volt úgy hat amibe besegítettem, és ez volt az első amit egyedül csináltam. – válaszoltam neki. Pillantását és arcát látva elvigyorodtam.

- Nem kell parzáni nem vagyok bűnöző, és jóformán egy haverunk boltján gyakoroltunk. Engem meg akkor kezdett ez komolyan érdekelni miután anya meghalt – tettem még hozzá mintegy magyarázat képen.

Az út további részben nagyon meg sem szólaltam, majd mikor kitett a házam előtt megköszönte neki a fuvart és már ott sem voltam.

//Köszi <3//

Úgy látom, hogy lefirkantotta a könyvek címét és árát, majd kitett egy kis pénz - de kedves - na, mind egy szóval legalább kifizette, és ha jól figyeltem hagyott egy kis borra valót is, de most nem lesz ujjlenyomatos utána minden? Ezt majd egy kicskét később megkérdetem, mondjuk, mikor kint vagyunk, igen akkor.

Egyből bólintottam, hogy mehetünk ki, nem akartam tovább itt lenni, csak elmenni akartam és reméltem, hogy tényleg nem bukunk le, mert mindig az utolsó pillanatban lehet, mikor az ember elvégzi a munkát. A végére már sosem figyeltek.
A kezembe nyomtam a könyveket, amit nem is bántam, így legalább meg tudtam nézni, hogy miket is hozott el. Többnyire lovas könyvek, amihez én nem is értek, de ez őt tényleg érdekelte.

- Nagyon nagy baj lenne, ha haza érnénk? Azzal a tragaccsal bele telik egy kis időbe! - Mosolyogtam rá miközben visszaadtam neki a könyveket, amit ő egy táskába pakolt.

- Mégis mennyi az a sok? - Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel miközben elindultam lefelé a lépcsőn.

Míg ő elmakogta a dolgokat addig én gyorsan lefirkantottam a papírra a könyvek címét és árát, majd oda letettem mellé a pénzt. Ja még jótékonykodtam és megemlítettem az elvágott riasztót is és arra is hagytam ott pénzt. Én megvoltam, könyvek meg voltak, szóval én most már teljesen boldog vagyok.

- Felőlem mehetünk. – fordultam Sheryll felé. Ő bólintott, mire megfogtam a cuccaimat és szépen kisétáltam a boltból. A könyveimet a szőke kezébe nyomtam arra az időre míg vissza zártam a boltot. Ezt követően megnéztem mit tudnék tenni a riasztóval de nem lehetett helyre hozni. Milyen jó, hogy hagytam pénzt a kijavítására.

- Na és most hova? – érdeklődtem miközben visszavettem tőle a könyveimet és igyekeztem belepréselni a táskába több-kevesebb sikerrel.

- Jajj… Nyugodj már meg. – fújtattam. – Sokszor vettem már részt ilyenben és egyszer sem volt gond. Pedig akkor még a kamerát is kikellett iktatni – próbálkoztam megint azzal, hogy a lány megnyugodjon. Nem értettem minek van úgy beparázva.

A kis telefonjával világította meg a látképet. Fél szememmel elindultam a polcok között miközben ő teljesen nyugodtan járkáltam a könyvek között. Én majdnem mindent teljesen tökéletesen láttam, csak pár aprócska szöveget nem tudtam kivenni, de azért örültem, hogy világított egy kicsit annyival is jobban láttam. Mellesleg csak a fényesebb feliratokat tudtam elolvasni, amik néhol meg-megvillantak a könyveken.

Úgy szédelegtem, mint egy marha, aki nem tudja, hogy mit keres és, hogy hol van, ami voltaképpen igaz is rám, jelen pillanatban nem tudnák magamra ennél jobb jelzőt találni, csak ezt az egyet. Szégyen és gyalázat, hogy egy könyvesboltban nem tudok magammal mit kezdeni, hát ilyen sem történt velem még soha az életben.

Hallottam amint visszasétál a polcok között a pulthoz, egy darabig nem válaszoltam, mintha nem hallottam volna, amit mond, még egyszer megkérdezte.

- Ja, igen, bocs, vagyis nem - kicsit emberibbnek kellett látszanom, ennél jobban nem megy, de azért néha-néha szabad ilyen kis apróságokkal próbálkozni. Az apró dolgokon bukhat bárki nagyot. - Nem találtam semmit. - Mondtam neki mikor már a pultnál álltam, remélem nem ijesztettem meg. - És te találtál valami... érdekeset?

Megráztam a fejemet, majd az egyik polchoz léptem és halvány fénynél próbáltam meg kivenni, hogy mi van ráírva. Jobb ötlet nem lévén elővettem a telómat és azzal világítottam. Na így már mindjárt más volt.

- Ha előveszed a telcsid azzal jól lehet látni – mondtam a lánynak, majd bevetettem magam a polcok közé. Volt itt egy csomó olyan könyv amit még meg sem fognék például Egészséges életmód, avagy hogyan legyünk olyanok mint a sztárok. Hát menten eldobom az agyam. És ez még csak a kezdet volt. Ezután elcaplattam az állatos könyvekig és pár lovakról szóló tanulmányt hoztam magammal. Meg egy Robin Cook könyvet amire már nagyon régóta fájt a fogam.

A polcok közt Sheryll-t kerestem, de miután rájöttem, hogy a vak sötétben nem nagyon fogom kiszúrni, inkább feladtam és vissza slattyogtam a pénztároz.

- Találtál valamit? – kérdeztem Sheryll-től.

Végül - miután megnyugtatott, hogy ő nem bűnöző - beleegyezően bólintottam és beléptem a boltba. Volt olya kedves és kinyitotta az ajtót előttem, majd miután beléptem, úgy ahogyan illik be is csukta.

Oda lépett az asztalhoz, majd fölvett egy tollat aztán megkérdezte, hogy: "Mik lesznek a könyvek?" hát nem is tudom. Mire van szükségem, most? ~ Te jó ég most veszek részt egy rablásban és azon gondolkozom, hogy nekem milyen könyvek kellenének? Azt hiszem, hogy elment a maradék józan eszem is, és még alig egy pár napja vagyok itt, hát ez fantasztikus! Remek! Na, ezt ha drága jó édes apám megtudja, ott lesz ne mulass, az biztos. ~ Eszembe jutott, hogy apám végtére is nem nevelt szigorúan, de fölállította a határokat amelyeket nem volt feltétlenül jó ötlet átlépni.

- Nem is tudom - kezdtem bele. - Milyen könyvek vannak itt egyáltalán?

Próbált nyugtatgatni közben, de azért ez nem ment neki, vagyis rám nem nagyon hatott.

- Nem is tudom, mihez kezdenék villany nélkül - forgattam a szemeimet a sötétben.

Láttam, hogy habozik, meg is értem. Mikor én is csak először láttam ilyet, én is csak néztem. Persze azért elmosolyodtam, mikor ott állt és annyira gondolkozott, hogy mit is csináljon.

- Persze. – háborodtam fel. – Nem vagyok bűnöző. – húztam az orromat fel.

- Jössz akkor? – kérdeztem, mire ő bólintott. Kinyitottam az ajtót, majd amint Sheryll bent volt be is csuktam. Nem kapcsoltam villanyt, inkább vállaltam, hogy hatszor hasra esek, mint sem hogy lebukjunk. Ilyenkor a villany felkapcsolása egyenlő egy kényelmes kis cellával a rendőrségen. És mivel a gyámhatóság megengedte, hogy 16 éves létemre egyedül éljek nem kéne betörésen rajta kapniuk.

Odaléptem az asztalhoz, majd elvettem onnan egy papírt meg egy tollat.

- Mik lesznek a könyvek? – kérdeztem tőle. Szándékomban állt leírni, és utána otthagyni a pénzt az asztalon. Meg talán a riasztóra se ártana pénzt itt hagyni. Igaz az képtelenség, hogy legyen nálam ennyi kézpénz. Pech… bár van egy olyan mániám, hogy mindig sok pénzzel mászkálok, tehát reménykedek benne, hogy lesz nálam elég.

- Ne kapj szívgörcsöt, nem fognak elkapni – nyugtattam Sheryll-t. – És ne kapcsold fel a villanyt – tettem még hozzá. Lehet hogy nem is jutott eszébe, de jobb félni, mint utána menekülni a zsernyákok elől…

Nem tudom, hogy mi a csudát keresett, de mikor bekapcsolta a kis telefonjának a fényszóróját vagy mijét, azt hiszem rájöttem. Be akart törni ide, és... abban már nem voltam biztos, hogy tényleg ki is akarja "rabolni", mert lehet, hogy csak bemegy, aztán pedig a pénz otthagyva vissza jön, és mintha mi sem történt volna, tovább állok.

Előkapott a táskájából egy körömvágó ollót - nem is mertem megkérdezni, hogy honnan voltak nála ilyen dolgok - a hullámcsatot, azt még meg-megértem, de a többit én épp ésszel szinte képtelen voltam kinyitni. Elvágott valami kis zsinórokat, aztán kinyitotta az ajtót, mintha már csinálta volna, olyan profi volt, annak tűnt, mindenesetre.

- Hát, nem tudom... - makogtam neki. - Ugye ki fogod fizetni azt amit, elviszel? - Nem akartam gyávának tűnni és nem mondom azt, hogy nem vagyok az, de nekem ez egy kicsi komoly dolog. Nem szerettem volna a törvénnyel ellentétbe kerülni különösen azért, mert nem mutatna jól egy folt az én tiszta kis életemen. Ezért is akadékoskodtam, és persze azt sem szerettem volna, ha ő bajba kerül.

Nos hát tényleg zárva. Időközben oda sétáltam a bolt elé, majd kamera és riasztó után kutattam. Erre a célra elővettem a telefonom és bekapcsoltam a fotofényt. Hát kamera nem volt, riasztó meg igen. Körbe nézem és a dobozt kerestem melyekben benne van a kábelek hada. Miután meg volt elmosolyodtam, majd Sheryll-re pillantottam.

- Azt hiszem vásárolunk. – vigyorogtam, majd a táskámból egy körömvágó ollót vadásztam elő, na meg egy hullámcsatot. Azzal kinyitottam a zárat, az ollóval meg elvágtam a riasztó kábelét. Ezt követően visszatettem a doboz tetejét, sőt még be is zártam, majd az ajtóhoz mentem. Két perc múlva nyitva volt a bolt.

- Úgy látszik a mi kedvünkért kinyitott - megnyugtató volt, hogy nem jöttem ki a gyakorlatból, durván ez volt az első ilyen, hogy egyedül törtem be valahova.

- Jössz? – kérdeztem, mikor az ajtóban álltam.

Huh, iszonyatosan örültem, hogy végre kiszabadultunk erről az iszonyatosan borzalmas filmről. Azok a rossz véreffektek, na, azok voltak a legborzalmasabb részek. Még azt mondom, hogy a jelmezek és a vámpírfog teljesen rendben volt, de maga úgy a mészárlás meg az egyéb ilyen dolgok, hát... nem a legjobbak. Még, ha fizetnének, akkor sem ülnék újra be erre a filmre. Nem, többet nem. Ezek után meg sem lepődnék, ha soha többet nem ülnék be egyetlen moziba sem.

Végig mögötte haladtam, és figyeltem, hogy merre megy, alighogy kiléptünk az ajtón az alvó őr mellett. Nem voltak sokan az utcán, és ha egészen pontos vagyok szinte csak mi voltunk ott. Végtére is hajnali egy óra van, mégis mit csinálnának az emberek idekint? Semmit. Tengődnének jobbra-balra, mi pedig határozott céllal akarunk egy könyvesboltba menni, ami nagy valószínűséggel már zárva van. Nem baj, legalább sétálunk egyet.

- Igazán okos következtetés! - Bólintottam, őt megerősítve, mert meglátszott rajta egy kicsit, hogy éppen magát szidta le. - Most akkor mit csináljunk? - Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, miközben várakozón ránéztem.

Bólintottam, majd szépen kisétáltam, és igyekeztem az útközbe akadó alvó biztonsági őrökön nem keresztül esni. Komolyan mondom ez kész szánalom. Legalább tennének be valamilyen vígjátékot nem egy ilyen tragikomédiába illő vámpíros vackot. A filmipar egyre jobban süllyed, van csupán nem az én ízlésemnek felel meg a mostanában vetített filmek. Jó kérdés.

Hátra pillantottam, és Sheryll jött mögöttem. Kiérve a moziból körbe néztem, hogy hol is van a könyves bolt. Volt egy olyan érzésem, hogy zárva van, de azt is tudtam, ha nincs riasztó akkor betörök...

Az utcán nem jártak sokan, csupán mi ketten. Végül is hajnali egy fele ki az, az eszement aki az utcán kódorog? Mi...

- Hmm... - igen értelmes megszólalás. Gratulálok Risa. - Szerintem zárva van – pillantottam a mellettem álló szőke lányra. Reméltem, hogy osztja a nézeteimet, hogy ettől függetlenül mehetünk vásásrolni.

...